Könyv borítása süthető gyurmával
2016. január 25. írta: kreativ-tanodacska

Könyv borítása süthető gyurmával

Azt hihetnéd, hatalmas fába vágtam a fejszémet mikor belekezdtem ebbe a projektbe. De koránt sem így van. Az eredmény fantasztikus lett. Egy varázslatos kis kincs, amelyet majd a lányomnak fogok odaadni emlékkönyvnek.

Igazából csak időben volt kicsit sok, amolyan 8 órás munkafolyamat. Az ugye már szép :) De megcsináltam és élveztem minden egyes percét, mert nem csupán kikapcsolt, hanem sikerült valami olyan szépet teremtenem, ami boldoggá tesz engem és a gyerekemet is :)

Persze kell csinálnom még egyet a másiknak is, de ez legyen az életben a legnagyobb problémám. :) kop-kop

A hozzá vásárolt anyag sem volt annyira földhöz vágó, ugyanis 2x56g-os gyurmát 400 Ft-ért vásároltam, és még hozzá vettem két 56g-os más színt. Szóval összesen fizettem 800 Ft-ot. Az összes többi dolog már megvolt más alkotásokból maradt rám, amit most felhasználtam.

Az elkészítése pedig itt érhető el: Süthető gyurma, kreatív füzetborító készítése.

Az elkészítésénél nem kell sok mindenre odafigyelni, mert a gyurma nagyon egyszerűen kezelhető. De tényleg, ha véletlenül a körmöddel megnyomtad a felületet, szépen el lehet egyengetni, és már nem is látszódik a körömnyom. Valahogy olyan az egész, mint, mikor fondantot formáz az ember, csak ez egy picit keményebb, és képlékenyebb.

Az alkotás során csakis a fantázia szabhat határt, annyiféle megoldás létezik. Én a könyv elejére, egy szivárvány színekből kirakott mandalát késztettem. Tervem nem igazán volt, és mintám se, csak úgy elkezdtem felépíteni, és ez lett belőle. De mandala és mandala között is hatalmas a különbség. És igazából be kell valljam, hogy nem csupán mandalát kehet készíteni, lehet sárkányt, virágmezőt, pillangót, autót, vagy ki mit szeretne. Én persze maradok a csajos dolgoknál, hiszen két lányom van... és ők imádják a csajos dolgokat, ahogy én is :) Mondhatnám, hogy sokszor a csillogásból sohasem elég :D :P

Na de visszatérve a könyvhöz, sok mindennek elkészíthető. Például egy tanárnak, vagy egy fotós album elejére... ajándéknak tényleg kiváló, és mivel a süthető gyurma igen strapabíró, főleg ha jó minőségű gyurmát veszel, és az előírásoknak megfelelően készíted el, akkor bírja a gyűrődést.

Például, vízzel lemosható, így ha porosodik , akkor nem okoz gondot a takarítása. Nem törik. jó persze ha ledobják a 8 emeletről, és valami kövön landol, akkor lehet megsínyli a dolgot. De azt hiszem inkább nem próbálja ki ezt senki sem. Egy ilyen szép alkotás nem arra való, hogy a fizika törvényeit vizsgáljuk rajta szabadesés közben és után.

Tehát ha érdekel az elkészítésének menete, katt a szöveg eleje fele elhelyezett linkre, és nézd meg. Találsz képes beszámolót, és szöveges instrukciókat is. Kérdést meg feltehetsz a Facebook közösségi oldalon. Válaszolni fogok. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativ-tanodacska.blog.hu/api/trackback/id/tr838316414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása